A középső posztklasszikus korszak utáni azték lebegő farmok– Egy nemzet táplálása a spanyol hódítók megérkezésig
forrás: Patrick Oh · 2023. október 11
Bevezetés
Az azték civilizáció kifinomult, különleges gyakorlati mezőgazdasági eljárásairól volt híres. Olyan innovatív és hatékony gazdálkodási rendszert alkottak, mint az úszókertek, az ún. Chinampák. Ezeket a figyelemre méltó mezőgazdasági termesztési felületeket a középső posztklasszikus korszakban (i.sz. 1150–1521) fejlesztették ki, melyek döntő szerepet játszottak az azték lakosság ellátásában, mely a becslések szerint 200.000 ember élelmezését szolgálta. Ez a rendkívüli „bravúr” sajnos rövid életű volt, ugyanis a spanyol hódítók érkezése 1519-ben véget vetett ennek a figyelemre méltó mezőgazdasági rendszernek.
I. Chinampas születése. Az azték főváros, Tenochtitlán a Texcoco-tó közepén helyezkedett el, mocsaras, vízjárta területen. Korlátozott szántóterülettel rendelkezett az azték lakosság, így zseniális ötletként fejlesztette ki a Chinampa-ként ismert mesterséges szigetrendszert. Ezeket az úszókertek úgy hozták létre, hogy a tápanyagban gazdag iszapot kikotorták a tó fenekéről, melyből kisebb termékeny talajterületeket létesítettek. Ezeket a szigeteket csatornahálózat választotta el egymástól. Az egyes úszósziget parcellák oldalfalait fából készült karókkal erősítették meg, megakadályozva ezzel elsodródásukat. A Chinampas, az úszósziget tette lehetővé az aztékok számára, hogy hatékonyan termeszthessenek olyan táplálék növényeket, mint például a kukorica, a bab, a squash (kanadai sütőtök) és a chili paprika.
II. A mezőgazdasági termelékenység maximalizálása. A Chinampas több okból is mezőgazdasági csoda volt:
⦁ Tápanyagban gazdag talaj: A tófenékből származó üledék szerves anyagban gazdag volt, így bőséges tápanyagforrást biztosított a növények számára. Mindez magas mezőgazdasági termelékenységet biztosított.
⦁ Hatékony öntözés: A chinampák között futó csatornák pedig hatékony öntözést tettek lehetővé. Az öntözővizet könnyen a parcellákra lehetett irányítani, csökkentve az aszályveszélyt és növelve ezáltal a terméshozamot.
⦁ Vetésforgó: Az aztékok fejlett vetésforgót alkalmaztak, amely biztosította számukra, hogy egész évben ugyanazon a chinampa parcellán különböző növényfajokat neveljenek. Ezzel akadályozták meg a talaj kimerülését.
⦁ Intenzív mezőgazdaság: A Chinampas lehetővé tette az egész évben történő termesztést, a többszöri betakarítást, mely jelentősen növelte ezáltal a termelékenységet, a megtermelhető élelmiszer mennyiségét.
III. A növekvő népesség táplálása. A Chinampa rendszer hatékonysága kulcsfontosságú volt az egyre növekvő azték lakosság élelmezéséhez, fenntartásához. Csak Tenochtitlán, a főváros lakossága kb. 200.000 főre volt becsülhető, az azték birodalom egész területén pedig nagyságrendileg egymillió ember élt, ezért a Chinampák nélkülözhetetlenek voltak élelmezésük biztosítása érdekében. Mivel a kukorica szolgált az azték nép alapvető élelmiszereként, ezért a kukorica termesztésének biztonsága meghatározó volt.
IV. A spanyolok pusztítása. 1519-ben a Hernán Cortés vezette spanyol hódítók érkezése pusztító következményekkel járt az azték civilizációra nézve. A konkvisztádorok – a gyarmatosító spanyol felfedezők és hódítók – az aztékokat leigázták és spanyol uralomat hoztak létre ezen az ősi azték területen. Szisztematikusan megszüntették a Chinampákat, majd lecsapolták a tavat, hogy elősegítsék a városfejlesztést. A chinampák pusztulása jelentős csapást mért az azték népre, ami élelmiszerhiányhoz vezetett, és hozzájárult civilizációjuk bukásához.
V. A Chinampák hagyatéka. Bár az azték úszókertek már nem léteznek eredeti formájukban, örökségük megmaradt. Hatékony helykihasználásukkal, innovatív öntözési módszereikkel és fenntartható gyakorlataikkal maradandó hatást gyakoroltak a modern mezőgazdaságra, és inspirálták a mai gazdálkodási technikákat.
Összegezve. Az azték lebegő farmok, avagy a chinampák figyelemre méltó mezőgazdasági teljesítménynek számítottak a középső posztklasszikus korszakban. Hatalmas lakosságot tartottak el, így az aztékok közel 200.000 embert tudtak élelmezni. A spanyol hódítók 1519-es érkezése azonban a végét jelentette ennek a hihetetlen hatékony gazdálkodási rendszernek. Megsemmisülésük ellenére a chinampák öröksége tovább él a mezőgazdaság történetében, mint az emberi találékonyság és a nemzet élelmezése érdekében megvalósított innovatív termesztéstechnológia, mely alkalmazkodott a kihívásokkal teli környezeti feltételekhez.
Vajon fel tudjuk-e éleszteni és továbbfejleszteni ezt a módszert az ezekhez hasonló természeti adottságú régióban, hogy több élelmet termeljünk? És vajon létre tudunk-e hozni az ilyen régiók körül településeket abból a célból, hogy csökkentsük a városok zsúfoltságát?
Nincs szükségünk tömve telt városokra, ahol az emberek munkanélküliek, ahol végül a szindikátusok, az iparvállalatok ideiglenes szövetsége arra kényszerítse az embereket, hogy bűncselekményeket kövessenek el, vagy illegális tevékenységeket folytassanak. Nem volna szükséges városokban tolonganunk sem arra várva, hogy néhány őrült terrorista csoport kioltsa életünket.
Az élet rövid! Az embereknek csak élelemre, menedékre és vízre van szükségük, és boldogan élhetnek családjukkal, kis közösségekben. Az embereknek nincs szükségük gonosz kormányokra, akik együttműködnek a kapzsi kereskedőkkel, hogy az embereket „rabszolgaként” használják a városokban a profitszerzés érdekében. Az Eco-Living Community, a fenntartható módon élő zöld közösségek megalakulása a Föld útja!